AMT koncert
2011/05/13 23:47

E jeles évfordulót tavaszi rendezvénysorozattal tette emlékezetessé a Társaság. Az „AMT-napok” keretén belül ma este a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola adott otthont az impozáns hangversenynek. A helyszín fontos állomás a koncertsorozat életében, hiszen a zeneszerzők többsége itt végezte középiskolai tanulmányait.
Két alkalommal is színpadra léptem ezen az estén.
Elsőként Fehér György Miklós Románc (Fuvolaverseny nonett kísérettel) című ősbemutatója kapcsán. A Monarchia Kamarazenekart Laczó Zoltán Vince vezényelte.
A mű 2010-ben készült, mint a szerző első versenyműve. Eredetileg fuvolára és kisméretű szimfonikus zenekarra íródott, majd 2011-ben a nonett (fuvola szóló, 3 kl, basszuskl, 2 hg, brácsa, gordonka, nagybőgő), illetve a zongorás kvintett kíséretes változata is elkészült.
A másik alkotás Csepregi György Diptichon - Két mitológiai portré című, szóló fuvolára írt műve volt.
A szerző gondolatai szerint a Diptichon, két eltérő hangulatú görög monda szereplőinek karakterét rajzolja meg. Az első tétel Philenón és Baucisz mozdulatlan idilljét ábrázolja a természet hangjaival, a második tétel Bellerophontész alakjában a harcos, képtelen terveket szövő, csillapíthatatlanul szenvedélyes és nyugtalan fiatal férfit ábrázolja. Harcai a szörnyekkel sikerrel járnak, de a Pegazus erősebbnek bizonyul nála, a hátáról a mélybe taszítja Bellerophontészt, aki így elbukik ugyan, de a létezésben alámerülve megtalálja teljesebb helyét a létezésben - ez indokolja a meditatív Philemón és Baucisz-téma visszatérését a darab végén.
Két alkalommal is színpadra léptem ezen az estén.

A másik alkotás Csepregi György Diptichon - Két mitológiai portré című, szóló fuvolára írt műve volt.


